Ha érdekel, mit írok, ne itt próbálj követni, mert ez a blogom MEGSZŰNT, tehát olvashatatlan. Itt megtalálsz, ha olvasni akarsz: HTTP://ARTMULLER.HU :)

Imádom a születésnapokat. Tudom, sokan másként vannak ezzel, úgy érzik, csak arra emlékezteti őket, hogy megint idősebbek lettek egy évvel, de engem ez (még?) nem zavar. Nem tagadom, az ajándékokat is szeretem, és szülinapra mindig jár valami szép ajándék (és ami még jobb, hogy nemcsak jár, jut is... :D). Az idén érdekes dolog történt: bár a születésnapom csak jövő szerdán lesz, az ajándékom már nálam van egy hete, és bizton állíthatom, ennél szebb és boldogítóbb ajándékot életemben nem kaptam! Hiába, no! Egyszer 35 éves az ember lánya! :)

TOVÁBB >>>>

Lehet, hogy csak én nem tudok róla, és vannak bizonyos íratlan szabályok az építőiparban? Ilyenekre gondolok, mint például a "ne tiszteljük egymás munkáját" vagy a "tegyünk tönkre mindent, amit egy másik szaki csinált"... Csak azért gondolom, hogy vannak ilyen szabályok, mert nálunk szinte minden mesterember így dolgozik, ezért feltételezem, hogy kötelező...

Feszengve indult el az összejövetelre. Idegennek, kívülállónak érezte magát. A cég karácsonyi partijára azonban nem mondhatott nemet - már csak azért sem, mert ez volt az egyetlen meghívása évek óta, és úgy érezte, ott a helye, hátha történik végre valami. Valami, ami kizökkenti ebből a közönyös, unalmas, semmilyen életből.

Hiányzol. Szeretünk. Örökké.

Az irigység szerintem olyan dolog, amit az ember valahogy kinő, ahogy öregszik. Mert megérted, hogy bármilyen jó is bizonyos szempontból valakinek, egészen biztos, hogy van olyan része az életének, amivel nem cserélnél, amiben Te vagy a szerencsésebb. És így aztán tényleg értelmét veszíti az érzés, hogy "jaj, de szeretnék a helyében lenni". De amíg ezt nem érted meg, addig persze van olyan, akire irigy vagy.

Csodálatos, szürke napunk van. Olyan esőfelhő színű.

- 13 pettyes katicát találtam! - kiabáltam gyermeki örömmel a férjemnek. - Kitettem a párkányra, de még nem szállt el.
- Nem Harlequin katicát találtál? Azt nem kéne szabadon engedni... - mondta ő.
 

Ha nem is gyakran, de megesik, hogy becsengetnek idegenek ilyen-olyan ajánlatokkal. Hol zoknit és alsónadrágot vehetnék jutányos áron, hol tollpaplant, hol tűzifát, máskor az eresz megjavítására jelentkezik önkéntes, vagy épp redőnyt szerelne fel hozzánk... ez változó. Ami nem változik, hogy sosem veszek így semmit. Nem bízom az ilyen árusokban, mert előítéletes dög vagyok. Vagy óvatos? Na igen, szeretném hinni, hogy csak ennyi.

Építkezünk, ezért a melósoknak van az udvaron egy Toi-Toi mobil wc. A kis kék kabin pont a konyhaablakkal szemben áll, mert idáig tudák csak beemelni, amikor meghozták.

Amikor az ember regisztrál az iwiwre, ki kell töltenie egy adatlapot a személyes dolgaival. Van ott egy kérdés, amit szerintem sokan nem tudnak mire vélni: "Titulus" .

Egy pici hagyma, ami most a föld alá kerül. Úgy tűnhet, elfelejtjük, de nem, erről szó sincs. Pontosan tudjuk, hogy tovább él, és még ha láthatatlan is lesz egy ideig, a szívünkben akkor is ott van minden szépsége, minden mozdulata, minden kedvessége. Nárciszhagymák kerülnek pénteken új helyükre, új virágágyásokba ünnepélyes keretek között.  A Gondoskodás 2000 Ápolási Szolgálat szervezésében a Hospice és Palliatív Ellátás Világnapja alkalmából a művészet erejével és virághagymák ültetésével szeretnék felhívni a figyelmet az életük végén járó, gyógyíthatalan betegekre és ellátásuk fontosságára.

Persze, hogy szóltak előre. Ettől volt hangos minden, hogy a héten akár már havazhat is, olyan hideg lesz. Na de ki hiszi ezt el, amíg nem érzi?

Tegnap este már megint bebizonyosodott, hogy az én férjem egyszerűen nem ismer lehetetlent, ha rólam van szó. Hihetetlen egy ember! :)) 

Pont olyan vagy, mint én. Ugyanúgy reagálsz, ugyanazt mondod, szólnom se kell, tudod, mit mondanék, elkezdem a mondatot, Te pedig befejezed. Egyformák vagyunk, mint az ikrek.

Nekem nagyon határozott véleményem van a védőoltásokról, ezt már több helyen elmondtam, különösen a h1n1 oltással kapcsolatban. Tegnap alkalmam volt beszélni egy kedves orvos ismerősömmel, és megkérdeztem őt is a dologról.

Az önzetlen áldozathozatal csodás dolog, de rájöttem, nem vagyok szent. Nem hálát vártam igazából, inkább csak valami kölcsönösséget. Hogy én is fontos legyek annyira, mint ők nekem.

Fogalmam sincs, mire jó, de elegem lett a sok meghívóból, amit állandóan töröltem...

GeminiFox-nak sok szeretettel: 

Az alma nekem valahogy végigkíséri az életem.

Itt vagy, itt vagyok. Nem szólunk egymáshoz mégsem. Mert aki megszólal, vesztesnek érzi magát a csendháborúban. Mekkora hülyeség ez! És mégis...

Oké, öt ing készen van, ezt beviszem a gardróbba. Istenem, mennyi van még... gyakrabban kéne időt szánnom a vasalásra, úgy látom. Ez rettenetes. De megcsinálom, ha addig élek is. "Márpedig csak addig élsz!" - mondja egy gúnyos kis hang a fejemben, de nem érdekel. Elszántam magam.

Hétvégén egy szülinapi buliban voltunk. Nem ismertük a társaságot, csak az ünnepeltet, így eleinte kicsit furcsa érzés volt egy összeszokott csapattal együtt lenni, ráadásul nem tudom, mi volt velem, de valahogy nem tudtam "ismerkedős" lenni, leültem szépen csendben egy székre, kicsit távolabb, és onnan néztem, ahogy a többiek jól érzik magukat.

Tegnap hallottam a tévében, hogy egy család 6 évig nevelt sajátjaként egy kisfiút, akiről most derült csak ki, hogy nem az övék. A saját gyermeküket nem sikerült megtalálniuk (ezt sem igazán értem, hogy miért), de a náluk lévő kisfiút nevelőintézetbe adták.

Mióta beköszöntött a szeptember, az éjszakák hűvösek, a hajnalok pedig legtöbbször kimondottan didergősek lettek. De azért még ilyenkor is érik az embert meglepetések...

Tegnap véletlenül tévéközelbe kerültem, és épp valamelyik híradóból csíptem el pár percet. A Szent Imre kórház egyik alkalmazottja közölte éppen, hogy a megcsappant állami támogatás miatt ezentúl nem tudnak napi ötszöri étkeztetést biztosítani a betegeknek, csak háromszor kapnak enni. Majdnem megsajnáltam szegény kórházat, mikor eszembe jutott valami.

Beszaladsz egy gyorsétterembe (jaj ne, kérlek, ne gyere nekem azzal, hogy Te olyat sosem! csak képzeld el!), és ahogy leülsz az egyik asztalhoz, észreveszel egy naplót a melletted lévő széken. Nem ismered azt, aki ott felejtette, de belenézel, hátha kiderül, ki a tulajdonos. Nem derül ki, de ha már nyitva van, belelapozol...

Ma délelőtt nagyon óvatlanul moziba mentem. Mesefilm, Jégkorszak 3. Mamutok, oposszumok, tigris és lajhár, poénok, nevetés, vicces kis történet... nem árthat egy kis vidámság - gondoltam. Nos, nem is az ártott meg...

Amikor csalódottak vagyunk egy másik ember miatt, sokszor elfelejtjük, hogy nem biztos, hogy ő a hibás. Könnyen lehet, hogy egyszerűen mi magunk csaptuk be magunkat, másnak akartuk látni, mint amilyen, de előbb vagy utóbb mindig kibújik a szög a zsákból...

A Volánbuszt sosem szerettem, de ha az embernek nincs ugye autója, kénytelen azzal utazni, ami van. Nekem a busz van csak, s talán épp ezért örültem meg olyan nagyon, hogy beszállt egy új cég is a Volán mellé, a Kontakt-busz Kft. Persze, csak mint alvállalkozó, de ettől még a szolgáltatásuk sokkal jobb.