Nem, nem az érdekel, hogy mások milyennek látnak. Nekem épp elég, hogy akinek számít a véleménye ebben a kérdésben, az szépnek lát. A cím most egy olyan új jelenségre utal, ami - bár találkoztam már vele - most mégis szíven ütött.

Úgy nézem, sikerült felnevelnünk egy új generációt, aki olthatatlan szerelemmel tekint magára, s talán ugyanilyen ellenszenvvel a világra. A saját szépségüktől megittasult tinilányok hada számomra talán még a gátlásos és magukat a valósnál sokkal csúnyábbnak látó lányoknál is ijesztőbb.

Péntek dél, budapesti bevásárlóközpont mosdója. Öt tinilány áll a tükör előtt, egyesek lenyalják a hajukat, mások felborzolják, ki szemet fest magának, ki szájat. És jöhet a lényeg, az önfotó. Mert szépek vagyunk, csodásak és bombázók, és ezt meg kell mutatnunk a világnak! Csak úgy villog a vaku, a lányok pedig bociszemekkel néznek a kamerába, csücsörítenek, a dekoltázsukat mutogatják, csábosnak és kívánatosnak próbálják fotózni saját magukat - egy nyilvánosvécében. Aztán mint akik jól végezték dolgukat, kicsörtetnek.

Péntek délután, mozi. Vígjáték lesz, a nézőtéren szinte csak iskolások. A félhomályban monotonitását percenként kb. 160 villanás töri meg, a lányok feltétlen szükségét érzik annak, hogy megörökítsék, milyen szépek is ők ezen a jeles napon, amikor beültek egy moziba. Nem egymást fotózzák, nem valami érdekességet. Saját magukat. A legszebbet, a legcsábosabbat a föld kerekén...

Az iwiwen néha rákattintok egy-egy ismerős gyerekére, mikor látom, hogy új képet tett fel, és néha percekig tart, míg az édes-aranyos kislány vonásait megtalálom valahol a hat kiló festék, a csücsörített száj, a buja tekintet, a felkínálkozó póz mögött. Milyen csodásan elhitette a világ ezekkel a gyerekekkel, hogy a külső minden, a külső számít egyedül, na és persze és az, hogyan tudja minél jobban eladni ezt a mázat...

Vajon mire kell ez a rengeteg önarckép? Tükör helyett? Vagy csak azért, mert - szemben a tükörképpel - később ez manipulálható, javítható, korrektúrázható, s ezzel aztán kozmetikázva dokumentálhattuk a jelenkort, hogy később visszanézve azt gondolhassuk, a világ is ilyennek látott bennünket? Félreértés ne essék, nem bántani akarom ezeket a kislányokat. Én is nagyon hiú voltam mindig, én is voltam tükör előtt majomkodó kislány, aki a mami sminkkészletét kipróbálva királylánynak láttam magam. Szerintem ezen sok kislány átesik. De aggódom ezekért a gyerekekért. Ha ennyire sokat foglalkoznak azzal, hogy kinek látszanak, nem fog elveszni a lényeg? Mármint az, hogy kik is ők valójában...